Sziasztok,

Távol álljon tőlem mindenfajta előítélet vagy rosszindulat amikor azzal kezdem írásomat, hogy ez nem az a „hétköznapi horgászcikk” lesz amilyeneket általában mi megszállott horgászok habzsolni szoktunk akkor, amikor épp nem a vízparton próbáljuk becserkészni pontybarátainkat. Annyi meg annyi cikket, beszámolót olvashatunk egy-egy ismertebb hazai vagy külföldi pontyhorgász túrájáról, eredményességéről, vagy épp a csalikről, etetési módszerekről, bojlikészítésről, végszerelékekről, hogy én most nem állnék be ebbe a sorba, hanem egy kicsit más vizekre eveznék cikkemmel. Úgy érzem a mai bojlis horgászirodalom igyekszik kerülni a forró kását, vagy ha mégsem, akkor épp csak érinti a témát. Előrebocsátom a legnagyobb magyar nevettető, Hofi Géza szavait: „Akinek nem inge, ne vegye magára…De akinek inge, az végre őőőtözködjön már föl!”

Amikor néhény évtizeddel ezelőtt Kevin Maddocks és még néhány angol pontyhorgász megindította ezt a lavinát amely – hál’Istennek – minket is elsodort, nem hiszem, hogy gondolták volna a módszer kiötlői, hogy a 21. század elejére a pontyhorgászat, és maga a módszer egy igen kétélű fegyver lesz. Hogy miért? Lássuk csak…A harcikutyák tartása sem egyszerű dolog. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy egy marconább, keményebb kutyafajta a hozzá nem értő gazda kezében igen komoly fegyverré válhat, megfelelő tartás és nevelés hiányában. Bár a példa más szemszögből engedi láttatni a dolgokat, a pontyhorgászatra is érvényes a végkövetkeztetés.

Meg merem kockáztatni, hogy a mai magyar bojlis horgászok igen jelentős többsége azért maradt meg ennél a módszernél, mert amikor kipróbálta, akár rögtön is nagy pontyot fogott a segítségével. Már pedig ez elég nagy csáberő a keszegekhez, vagy épp az üres szákhoz szokott horgászoknak. Véleményem szerint ez az a pont amikor eldől az, hogy a kezdeti sikereket mi követi. Jobbik esetben az történik hogy a kezdő bojlis horgász szinte látástól-vakulásig beleássa magát a módszerbe, cikkek tömkelegét olvassa, a témába vágó dvd lemezeket rendel, igyekszik először a legszükségesebb felszereléseket megvásárolni, amelyet aztán olyan szintű vásárlás dömping követ, hogy alig van megállás…Tapasztalatokat gyűjt, járja a vizeket, vagy épp egy-két tavat próbál kiismerni tüzetesebben. Aztán „homo carpius bojlingus”-unk belevág a bojlikészítésbe, recepteket tanulmányoz, kísérletezik, nem sajnálva az időt arra, hogy egyes alapanyagok jellemzőivel és használatával is tisztában legyen, hiszen ez elengedhetetlen egy fogós golyó elkészítéséhez. Az esetleges kudarcélmény nem tántorítja el, sőt…

Lássuk a rosszabbik esetet: Igazából nem szeretném történelmi vagy épp társadalomfilozófiai adalékok emlegetésével untatni az olvasókat, de tény, hogy Magyarországon napjainkra megjelent egy olyan réteg, amelynek néhány képviselője a horgászok között is felbukkan. Azok, akiket pusztán a zsákmányszerzés ösztöne motivál, és fittyet hányva a horgászat kultúrájára – igen, szerintem igenis létezik ilyen – gátlástalanul rádobálnak bójánkra, etetésünkre, üvöltözve kommunikálnak, rádiót bömböltetnek, szemétdombot hagynak maguk után, és még sorolhatnám. Oké, rendben van, nem vagyunk egyformák. Viszont van egy dolog amiben nekünk bojlisoknak igenis egyformának KELL lennünk, ez pedig a hallal való bánásmódunk. Igen gyakran látom, hogy az épp elfüstölő jelzőhöz trappolva olyat suhint be kedves horgásztársunk, hogy a botspicc csaknem 180fokkal a háta mögött köt ki, vagy épp pontymatrac nélkül horgászva a sóderen vagy földön vergődik a szerencsétlen jószág az örömittas (és jó esetben csak öröm…) zsákmányszerző előtt, és szenved az alatt a „röpke” 20 perces procedúra alatt, amíg az addigra már minden bizonnyal megsérült halat lefotózzák, majd visszaengedik. Szintén itt szólnék egy, a számomra legfelháborítóbb „szokásról”, ami nem más, mint a pontyok megjelölése. Én nem tudom honnan ered ez az egész, de azt tudom, hogy mit kellene tenni azokkal akik ily módon alázzák meg a halat. (ld. egyes ázsiai, afrikai ország büntető törvénykönyvét, ahol még napjainkban is alkalmazásban vannak egyes kínzó büntetések…) És ez jóval több, mint egy sérülés. Gondoljunk csak bele, azzal, hogy a ponty farokúszójának felét, háromnegyedét levágják, nagyjából akkora károsodást szenved a hal, minta nekünk hiányozna mondjuk térdből a lábunk, vagy levágnánk csuklónkat. Elnézést a drasztikus példák miatt, de azt hiszem ez elég jól szemlélteti azt, hogy mennyire zavarhatja ez a pontyot az úszásban, egyensúlyban, sőt nem kizárt, hogy a táplálékszerzésben is. Egyébként az egész halcsonkítás totálisan értelmetlen is, hiszen minek megjelölni a halat ha azt legközelebb valaki más fogja meg?  Vagy ha netalántán ő maga fogja meg honnan ismeri meg a saját jelölését?!

Ha jól emlékszem, néhány évvel ezelőtt igen nagy vitát kavart az egyik hazai horgászmagazin hasábjain, hogy az épp aktuális havi rekordméretű halakat bemutató listán ne jelenhessenek meg olyan fotók, ahol a hal már az elejtője házában, konyhájában, vagy éppen az udvarán, a garázs előtt felkantározva látható. Nem kell hozzá nagy logika, hogy leszűrhessük: a képen szereplő, matuzsálemnek számító 90 kilós harcsa, 25 kilós amúr, vagy – hogy kedvenceinknél maradjunk – 20 kilós ponty bizony nem került vissza éltető elemébe, hanem a konyhakés alatt, vagy a macskakaja-darálóban végezte…

 Lehet, hogy sokaknak túlzásnak tűnhet, ha azt mondom, hogy én nem vadász-zsákmány viszonylatban, hanem sokkal inkább „partneri” kapcsolatban vagyok a pontyokkal. A végtelenségig tisztelem őket, és megpróbálok velük úgy bánni, ahogy azt megérdemlik. Nyilván Önök is, mint ahogy én, szeretnének minél több pontynak, minél több nagy pontynak „helyet biztosítani” a matracukon egy pár fénykép erejéig, így aztán gondolom az is logikusnak tűnik, hogy mindezek után a hal a lehető legjobb kondícióban kerüljön vissza a vízbe, hogy az adott jószág még sok bojlis horgásztársunknak okozzon örömet. És ne feledjük el azt sem, hogy nem elég az igazán nagy halakkal jól bánni megfogásuk után, hanem ugyanúgy kellő bánásmódban kell részesíteni a kisebbeket is, hiszen belőlük lesznek a jövő pontyóriásai!

Ezúton kérnék meg minden becsületes, és igazi pontyhorgász társamat, tógazdát, halőrt, hogy ahol csak lehet, és amilyen eszközzel csal lehet lépjenek/lépjünk fel a horgászatra nem méltókkal szemben! Természetesen nem tettlegességre gondolok itt, hanem pl. arra, hogy ha szemtanúi vagyunk annak, hogy valaki nem megfelelően bánik egy kifogott ponttyal, merjünk odamenni, és szóvá tenni a dolgot. Tegyük ezt halaink, pontybarátaink, és vizeink védelmében, mert a célunk nem lehet más, mint az általunk oly hőn imádott halfaj megóvása. Remélem, hogy egyre több hazai vízen előírássá válik az a szabály, hogy pontymatrac, sebfertőtlenítő, és megfelelően nagy méretű merítőszák nélkül ne lehessen az adott vízen horgászni. Lássuk be, a bojlis horgászatban elsősorban a halak vannak értünk, de mi is tehetünk valamit értük! Fogd meg, bánj vele jól, és engedd vissza!

Üdvözlettel, Csontos Krisztián
http://www.carpmind.hu