Sikerült eljutnom egy vadregényes helyre, ami rezervátumként működik.
Nem az egyszerű halandók séta terepe és nem is az átlag legyező horgászoké. Tehát nagyon örültem, hogy megadatott a lehetőség, négy napra, külön belépési és horgászati (!) engedéllyel. Kilencszáz méter magasan egy a patakra épített generátorral rendelkező, komfortos menedékházban volt a szállásunk.

A létszám 8 fő, ebből egyedül én nem voltam “nagy fejes” .A patak egy bő vizű, felső-pisztráng szinttájú kristály víz, másfél-két méteres medencéket alkotva. Robog a szűk völgyében, vízeséseken lapuleveles tisztásokon keresztül. Maga a paradicsom. Egyből mindenki nekiesett a pataknak - egymástól szinte karnyújtásnyira - és pár óra alatt kirángattak (ki gilisztával, ki kishallal) fejenként vagy öt-hat szivárványos pisztrángot egy-két szajbling kíséretében. Az átlagsúlyuk min. 1,3 kg (!) volt.
Én maradtam ‘csak alul a “versenyben” mert azt a pár -léggyel fogottat - sem tartottam meg. Volt is ezért némi rosszallás, és hogy ne maradjak ki a sorból , másnap nehéz nimfára váltottam és “beálltam a sorba”, igaz így is jócskán elmaradtam az estére hazavitt zsákmánnyal. Az átlag súllyal, nagysággal már nem voltak gondok. A nap végére egyre inkább ritkultak a fogások. Este a halak kibelezésénél egyértelművé vált eddigi sejtésem; frissen telepített halak vannak a menedékház alatti szakaszon… Harmadnapra már semmi kedvem nem volt ehhez a mészáros munkához, de még nézni se akartam, így legyalogoltam legalább tíz-tizenöt kilométert a völgyben, beizzítottam a selyemzsinóros hármasomat, szárazlégy, hátizsák, laposüveg, plusz pulóver, és átadtam magányomat a természet gyönyörűségére.

Nem jöttek a “menetrendszerű” kapások, de…..de…..óriási örömömre egy villanás a légy körül. Még egy dobás ugyan oda, még egy…. ééééés…..MEGVAN!
Csodaszép itt született sebes pisztráng, huszoncentis, élénk pöttyökkel, - köszönöm Istenem ! - . Örömpisztráng. Ez jutott ott akkor eszembe. Nem nagy, nem kapitális, de IGAZI.
Igazi vad, természetes, vissza az éltetőbe. Nem is tudtam volna megtartani, ez nem egy tenyésztett ‘telepi, ebben már nem ember alkotása volt.

Csodálatos napot is adott az Isten. Egy piros pettyest se tartottam meg pedig volt közte pár negyven körüli is.
Az esti szemlén nem tudta arcom leplezni a boldogságom, amit nem értettek a többiek : ” semmit se foooogtáál?!”

Ők teljesen maguk alatt voltak. Nem tudtak örülni a pecának. Alig fogtak (azért a megengedettnél, még így is jóval többet) mivel a friss telepítést addigra le is vámolták. Hiába is mondtam volna nekik, hogy nálam és ( ‘hálistennek ) még sok műlegyesnél nem így működnek a dolgok.
De bizony nem, mert aki pisztrángra horgászik annak számolnia kell a következővel: Európában, pisztrángos víz alatt alapvetően a sebes pisztrángos hegyi patakokat és folyókat értjük.
A sebes pisztráng átlag mérete húszon centi, kapitálisokról negyven centi felett beszélünk. Tehát ha egy teljesen vad, ember által soha nem befolyásolt-horgászott pisztrángos patakra mennénk, biztosan nagyon sok kis halat fognánk és sikerülne egy-két negyvenest is megakasztani. Ez lenne a pisztrángos éden. Ha viszont egy átlagos vízre megyünk legyünk tisztában a lehetőségekkel! Nem abból áll a pisztrángozás, hogy napi több tíz kiló halat cibálunk ki a vízből…

Például a Lengyel Bialkán, a tisztes lengyel spori reggeltől estig lenyom tíz kilométert a vízben és az esti baráti találkozón kirak egy vagy két huszonötöst, netán harmincas sebest és boldog mert, milyen nagyszerű peca volt…fogott még pár kisebbet is …de ez a nagy ‘honnan jött ki? hogy húzott…. …és boldog , mert a pisztrángozás erről szól.

Kívánom, hogy mindenki fogja meg előbb-utóbb az öröm pisztrángját.

Pupa
www.flyfishing.hu