Nagyon dicséretes és okos dolog, amit formálnak a C-R.hu oldalon. Én
mindenképpen csak támogatni tudom ezt a törekvést. Jómagam is évek óta
visszaengedem a halaim zömét. Néha megtartok egy-egy süllőt, harcsát
konyhai fogyasztás céljára. Ez évente 3-4 db halat jelent. Az előző
(2007-es) évben már csupán csak 2 db-ot. Mindkettő süllő volt. Karácsonyi
vacsora lett belőle. Ha más is így tesz, az teljesen normális és
morálisan is értékelhető. A legnagyobb baj azonban az, amikor remegni
látok horgászokat - szándékosan nem írok sporttársakat - az alig
40 cm-es kis csukáért. Kérdem én, mi a faxot eszik rajta?

Ha már elviszi és betartja a törvényes keret által megengedett mennyiséget, legalább
akkora méretű halat vigyen el, amely már legalább 2x,esetlegesen 3x is
szaporodott, így gondoskodván a fajfenntartásról. Az olyan jövevény
-szaknyelven tájidegen- halakat becsüljük, meg amelyek nem túrják ki az
őshonos halainkat az élőhelyéről. Számomra, és ami a legfontosabb: a
természet számára, ez a pisztrángsügér (Micropterus salmoides) Az
egyetlen hal, amely beilleszkedett a hazai halfaunába. A Rozmáros tóban
lévő populáció képes még úgy is szaporodni és fennmaradni, hogy boldog-
boldogtalan elhordja. Nincs kímélet. A 20cm-es fekuszok a tepsiben
végzik, vagy a macska eszi meg. Piaci értékét tekintve drágább, mint a
nagy becsben tartott süllő. Visszatérvén az őshonosság fogalmához,
kérdés az,
mi számít őshonosnak? A tudományos meghatározás szerint az a halfaj
tekinthető őshonosnak, amely 2000 éve itt él a Kárpát-medencében. Elég
morbid, ugye? Még mi sem élünk itt ennyi ideje. Senki nem tudja
megmondani, milyen halak úsztak ez időtájt vizeinkben. Abszolút
semmilyen feljegyzés nem készült ezekről a kopoltyúsokról. Ördögi kör,
vagy a 22-es csapdája? A legnagyobb hibát azonban ott követik el, hogy
eszükbe sem jut, hogy ez egy hobbi. Nem kizárólag a hal értéke a lényeg.
Sokan azt számolják, mennyi az engedély, mennyit költött benzire, stb..
nehogy már ne fogja meg ezt az értékű halat… Röhejes. Az ilyenek
menjenek a boltba és vegyék meg ott a halakat. Ismétlem magam: ez egy
hobbi! A kikapcsolódást és sikerélményt, a tiszta levegőt (már amennyire),
a természet közelségét nem pénzben mérjük. Annyi, amennyit szánunk rá.
Tudom, kiránduljak inkább, az olcsóbb. Igaz, de én horgászni szeretek. Ha
fogok halat,még mindig visszaengedhetem és él tovább, szaporodik,
ezáltal biztosítva a következő évekre a megfelelő állományt. Meg kell
tanulnunk megbecsülni és tisztelni, óvni, védeni a hobbink célpontjait,
a halakat. Ne feledjük: élőlények! Zárszóként csak egy idézetet írnék
: “Ha már kivágtunk minden fát, megöltünk minden halat és
megmérgeztünk minden folyót, rájövünk, hogy a pénz nem ehető”.

Varga Vilmos
http://pisztrangsuger.blogspot.com/