Mostanában gyakran találkozunk avval az anomáliával, hogy fogjunk, de ne együnk halat, vagy annyit fogjunk, amennyit megeszünk, vagy együnk annyit, amennyit fogunk.
De vannak olyanok is, akik azt mondják, fogjunk, de egyáltalán ne együnk halat. S nem kevés azoknak a száma sem, akik azt mondják, az édesvízi hal nem fogyasztásra termett, arra ott vannak a tengeri halak.
Számtalanszor láttam már, hogy a „horgász” pusztán a botot fogva, a halat a horgon lógatva emeli ki a vízből, majd a kavicsos parton rácsodálkozik a hal kétségbeesett vergölődésére, majd dicsekedve mutatja a szomszédnak, micsoda életerős halat fogott.
Azonban a dolognak itt még nincs vége.

Jön a csuda sem tudja honnét vett „haltartó szák”. Láttam már krumplis zsák szákot, nagy bevásárló szatyrot, rá cigarettával lyukakat égetve, de esett már hal rabságba hagymás zsákba és kézzel font drótszákba is.
Majd a horgászat befejeztével a mérlegelés, a hal kifizetése, egy jó kávé vagy fröccs, ami nélkül ugye nem fejeződhet be a nap. Aztán a pakolás, majd indulás haza.
Szegény zsákmány mindezt szárazon, de még élve, fulladozva kell, hogy kibírja, mert vár rá még a bemutatás a család otthon maradt tagjainak, esetleg a szomszédoknak. Ezek után már ugye, hogy megváltás egy jól irányzott, erős ütés a megfelelő helyre? Vagy ez szörnyű? Higgyék el, órákig szenvedni fájdalmasabb, még ha mindenképp a sütőben végzik is. Végezze gyorsan, fájdalommentesen, ha már ez a sorsa. Ha azért ülünk le a vízpartra, mert halat szeretnénk fogni vacsorára, az semmiképpen sem kifogásolható, de az már igen, ha a szükségletünk feletti mennyiséget sem engedjük vissza, mert majd otthon a macska megeszi.
Ha mindeközben olyan halra bukkanunk, amely méretével csodálatunkat is kivívja, abban az esetben nem is lehet kérdés, mi a tennivaló.
Legyünk nagyon kíméletesek a kiemelésnél, gondosan járjunk el a horogszabadításnál, majd jöhet gyorsan a fénykép, ha a gép kéznél van, s már mehet is a hal vissza, az életet adó vízbe. Nincs egyetemleges bánásmód a kifogott halakkal szemben a horgászok között, s ez az időről-időre heves vitákhoz vezető halfogások egyik fő oka is. Ha nem időtöltésünk eszközeinek tekintjük vízben élő kedvenceinket, nem zabolátlanul visszük haza a megfogott példányokat, megetetve őket háziállatainkkal, ha igyekszünk mérsékletességre inteni önmagunkat, kialakulhat horgászkultúránk, mely nemcsak Összességében nem a kifogott halak elfogyasztásában keresendő a hiba.
Ha fogásainkból a méreten aluli példányok, és a több évet megélt szép, méretes egyedek mindig visszakerülnek a vízbe, haza pedig csak annyi halat viszünk, amennyire feltétlen szükségünk van, nem lenne min vitatkoznunk. Próbáljuk meg, hátha sikerül!